http://www.tavasbarlang.hu/images/20_eves_BFNPI_200_px.jpg


 

 

Látogatóhelyek

A nemzeti park igazgatóság feladata a természetes és természetközeli állapotok fenntartása, védelme, a természetes tájformák, életközösségek az őshonos háziállatok megőrzése és bemutatása. Tanösvényeink, túráink, számos rendezvényünk, erdei iskoláink és táboraink is ennek a varázslatos világnak az értő és szerető megismerésében segítenek.

A nemzeti parkba látogatva felejthetetlen élményben lehet részünk: föld alatti időutazáson vehetünk részt overallos kalandtúrákkal a Csodabogyós-barlangban és a Szentgáli-kőlikban.

Egy titokzatos, város alatti csónakázás során gyönyörködhetünk a felújított Tapolcai-tavasbarlang fényeiben. A Hegyestűn sétálhatunk az egykori bazaltvulkán belsejében, majd a hegy csúcsán lélegzetelállító balatoni panoráma tárul elénk.

Régi magyar háziállatokat simogathatunk a Salföldi Majorban, valamint Kápolnapusztán, a Bivalyrezervátumban.

„Fekete István nyomában" szakvezetett túrán vehetünk részt a Kis-Balatonon.

A tihanyi Levendula Ház minden korosztály számára élményt nyújtó módon mutatja be a Tihanyi-félszigetet: a vulkánok egykor dühöngő világát és az idők folyamán megszelídült táj harmóniáját, a tihanyi emberek és a természet évszázados együttélését, valamint a levendula-termesztést. A vendégeket az interaktív kiállítás mellett film, különleges levendulás termékeket kínáló ajándékbolt és teázó várja.

Bakonybélben a Pannon Csillagda egész évben időjárástól és napszaktól függetlenül - várja a látogatókat digitális planetáriumával, professzionális távcsőparkjával, csillagászati és űrkutatási kiállításával, ahol csillagászok kalauzolják a vendégeket. Újdonság „A csillagok birodalma" című, 3D-s planetáriumi show, Balaton-felvidéki helyszínekkel! A bemutatóhely „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2012" díj büszke birtokosa. A Pannon Csillagda közvetlen szomszédságában található, megújult Erdők Házát vezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők.

 

LevendulaHaz_okoturizmus_menukep_tel
Tihany, Levendula Ház Látogatóközpont

csillagda_tel
Pannon Csillagda, Bakonybél

Tapolcai - tavasbarlang
Balatonfüred - Lóczy-barlang
Balatonfüred - Lóczy-barlang
csodabogyos_barlang_kicsi_tel
Balatonederics, Csodabogyós-barlang
Szentgáli-kőlik
Szentgáli-kőlik
Hegyestű - Geológiai bemutatóhely
Hegyestű - Geológiai bemutatóhely
Salföld - Major
Salföld - Major
Zalaszántó - Kotsy-vízimalom
Zalaszántó - Kotsy-vízimalom
Vörs - Tájház
Vörs - Tájház
kapolnapuszta_bivalyrezervatum_kicsi_tel
Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum
Fenékpuszta, Diás-sziget
Diás-sziget

Bakonybél - Bakonyi Erdők Háza
varpalota_homokbanya_kicsi_tel
Várpalotai homokbánya
természetvédelmi terület
 
Tanösvények

 


Látogatóhelyek és Tanösvények linkjeit itt találja meg.

Egész évben több mint 100 rendezvény és túra várja a természetet kedvelőket.

Eseménynaptárunkat itt találja.

Európai viszonylatban is élen járva, a hazai nemzeti parkok közül elsőként okostelefon alkalmazás segíti a túrázókat, amely ingyenesen letölthető Android és iPhone/iPad készülékekre a Google illetve az Apple alkalmazás áruházaiból.

Okostelefon link.

 

2017  Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont